2014. január 16.

Betűtípusok

Süti, drága olvasók!

A címből kiderülhetett, hogy mégis mit akarok a bejegyzésben közölni. Igazából azt szeretném elérni, hogy a blogokon minél szebb kinézet legyen, hiszen - hiába mondják, hogy ne a borító alapján ítéld meg a könyvet - mindig azt nézik meg először. Az első téma a „betűtípus” lenne, ami eléggé rövidre sikerült, de ezt nem lehet valami sokáig húzni.

„Milyen betűtípus írja az összes magyar betűt?” Tesszük fel magunknak a kérdést - legalább is én mindig ezzel kezdem. Jogos, hiszen hülyén nézhet ki egy bejegyzés címében, vagy akár csak az elengedhetetlen „főoldal” szövegben, hogy amíg minden más valamilyen cifra betűtípussal van írva, addig az a szerencsétlen „ő” ott árválkodik egyedül, valamilyen egyszerű betűtípusban. Tehát, most összeszedtem azokat blogger (!!!) által támogatott, illetve a sablonszerkesztőben is jelen lévő betűtípusokat, amelyekkel nem gond egy magyar szöveg írása és egy kicsit eltérnek a hagyományos fajtáktól.

Néhány betűtípus nem teljesen egyezik a bloggeressel!
Covered by your grace

Im Fell Dw Pica

Indie Flower

Just Another Hand

Luckiest Guy

Paytone One

Reenie Beanie

Syncopate


„Milyen betűtípus legyen, úgy általánosságban?” Ezzel nem nagyon lehet mellélőni, hiszen csak kicsit kell logikusan gondolkozni. A bejegyzések, modulok szövegét én mindig Times-al írom, szerintem az a legmegfelelőbb erre a célra. A címek esetében.. Igazából, a kinézet többi részén múlik, hogy mi mutat jól. Nem lehet nagyon elszúrni, hiszen ha csak egy kicsit is át van állítva a betűtípus és nem a sima times van beállítva, már jobb a blog. A fontos, hogy olvasható legyen, ne valami firka, amit a szerencsétlen olvasó nem tud elolvasni. Ezen nem is lehet mit ragozni.

Betűtípusok fejlécekre, szerkesztéshez (ha valakinek még kéne, akkor emailben vagy chaten írjon):

Curly Joe

Face of Yesterday

Nenuphar of Venus

New Bernard

Radical Llames

Sabrina

Abbey M.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése